Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZÍV ERNŐ: A Black Júlia

2008.12.19

Tárcatár

Szív az 1849-es esztendő őszén lépett az Új Kontinens földjére, és nem menekült, mint például az írek az éhség elől. Az arany sem érdekelte, mint a németeket, angolokat vagy spanyolokat, akik eszüket vesztve özönlöttek Kaliforniába. Szív utazását a híres Ash and Dust Fundation szervezte, az alapítvány többnyire kényes nemzetközi ügyekben járt el, mint például özvegyi hagyatékok hamisítása, kéziratsérülések, a könyvtárcsend megsértése, katalógushamisítás, rossz versek terjesztése. Szív alig lépett le a norvég tulajdonlású gőzös fedélzetéről, máris meglátta az alapítvány emberét, egy nyurga és betegesen sápadt fiút, kinek fekete cilinderén ott virított az alapítvány emblémája, a tárt fedelű fehér koporsó. A fiút Pipnek hívták, s percnyi szusszanást sem engedve vonta maga után az érkezőt. Útközben arról beszélt, hogy a disznó okosabb, mint a kutya, s amikor az ember kijelölte az állatok ülésrendjét domesztikáció-iskolájában, akkor voltaképpen az ugatás és a röfögés között döntött, figyelje csak meg, Mr. Szív, a történelemben hányszor előfordul hasonló kényszerű választás. Szív nem tudott körülnézni. Jószerivel nem is látta a hatalmas New Yorkot, a széles és forgalmas utcákat, szinte az első pillanatban munkára fogták. Két hetet kapott a felkészülésre az alapítvány puritán kollégiumában, nem messze a városfaltól, mely mögött még indiánok uralták a sziklás, erdős tájékot, esténként hallatszott az énekük és a dobolásuk. Szívnek meg kellett tanulnia kést dobálni, fegyverrel lőni, tüzet gyújtani, nyomokból tájékozódni, illetve poroszkáló lovon aludni. El kellett sajátítania az alkotmányt, a bab evését vagy a kocsmába lépés helyes mozdulatsorát, ez utóbbi ment a legnehezebben. A célba lövést egy bizonyos Kopper nevű holland tanította neki, aki egyszer ugyan átlőtte a saját kezét, mégis jó tanárnak bizonyult. Soha nem lőtt újra arra, amit egyszer már eltalált. Szívet felöltöztették, kapott csizmát ezüstsarkantyúval, kalapot és disznóbőr utazótáskát, majd az alapítvány bérelte postakocsin észak felé indították.

Az ügyről sokat nem tudott. Annyit azonban igen, hogy a feladat, amellyel megbízták, legalább annyira kényes, mint vadregényes. Black Júlia veszélyben van, eltűnt, elrabolták. Az sem véletlen, hogy éppen rá, Szívre esett a választás. Pip titkár egy este annyit elárult, hogy Szív egy tönkretett országból jött, a szabadságharc elbukott, az ördögöt felszeletelték, és erre, ahogy számítani lehetett, a magyarok helytelenül reagáltak. A magyarok jobban szeretik az egész ördögöt, a szeletelt ördögtől megzavarodnak és rosszak lesznek. A magyarok bölcsen röfögnek, vagy vadul ugatnak, és nem akarnak tudni másfajta lehetőségről. Ezért választották őt, Szívet, mondta Pip, és úgy nézett a szemébe, hogy attól a másik megborzongott.

Szív a postakocsiból bámulta a tájat, a pára ülte távolban bölénycsordák legelésztek, kéklő tavak és komor fenyvesek váltogatták egymást, s mennyire más volt az ég, mint Berlinben, Párizsban vagy a Balaton fölött.

Black Júliát egy Hearttown nevű kisvárosból rabolták el, melyet az idősebb hearttowniak manapság is "Kleinherznek" neveznek, s neki a legnagyobb diszkréció közepette kell az ügyet rendeznie.

Szív lapos üveget vett elő, és jól meghúzta. Nem szerette a whiskyt, és nem szerette igazán a vodkát sem, errefelé pedig nyilván még nincs bor. Vagy ha akad egy-két üveggel, még Európából hozták őket, s biztosan megfizethetetlenek. Tábla jelezte, hogy hamarosan Hearttownba érnek.

Hearttown poros kisváros volt Manhattantől északra, korábban irokéz indiánok lakták e földet. A legenda szerint vakrészeg németek alapították az 1801-es esztendőben, Napóleon, Goethe és Beethoven korában, pontosan azon a helyen, ahol a fagyott lovas állt. Abban az évben öt, frissiben bevándorolt, nagy reményű német család vert tanyát a környéken, hamar felhúztak egy cúgos faházat, még egy kisebb fatornyot is eszkábáltak, ám alig kalapálták be az utolsó szögeket, borzalmas hideg szakadt rájuk. A dombok fölött ordított a sarkvidéki szél, és ők hiába fűtöttek, még az ivóvizes dézsán is jéghártya remegett. Azt hitték, végük van, meghalnak, a fagy megeszi őket. Felbontották hát a maradék keserűlikőrt - a három láda fűszeres, édes lipcsei gyógylikőrt ellenséges indiánoknak szánták, akikről rengeteg rémséget hallottak -, majd rezignáltan, a sorsukkal megbékélve, inni kezdtek. Még a gyerekek is kaptak Horn patikus hatvanöt fokos keverékéből, melyből pontosan nyolcvankilenc darab számozott literes butéliájuk volt, sajnos egy flaska a hajóúton, nem sokkal a kikötés előtt eltörött, annak a tartalmát penészes kenyérrel mártogatták fel.

Inni kezdtek hát, mert mindegy volt már, csak könnyű legyen nekik a halál.

Aztán reggel az egyik asszony, Hofkorn ácsmester Judit nevű felesége lehelgetni kezdte a jégvirágos ablakot. Tükrük már nem, illetve még nem volt, az út alatt valamennyi eltörött, viszont Judit látni akarta, hogyan néz majd ki holtan. Voltaképpen máris halottnak gondolta magát. Olyan hideg volt, hogy szinte kopogott az arca. S az asszony likőrös leheletétől az ablaküveg zúzmarájában csakhamar vízcsíkok kacskaringóztak alá. Most már ki tudott törölgetni egy tiszta foltot, hát kikukucskált. Azt hitte, káprázik a szeme, a hideg az eszét vette el.

A különös alak az ő dombjuk szomszédságában hullámzó magaslaton állt, és nem mozdult. Csikorgó, fényes idő volt, mint a kémény, füstölgött a szájuk, ahogy a ház elé tódultak. A szél elállt, megfagyott az is. Hiába kiáltoztak a lovasnak. A németek jó egy óra múlva jöttek rá, hogy a ló és lovasa állva fagyott meg a dombtetőn. Egyszerűen ráfagytak a földre, beledermedtek a kristályos, üvegszerű levegőbe. Egyikük, egy berlini fogalmazó vette a bátorságot, és átbotorkált a szomszédos magaslatra, mely nem volt veszélytelen vállalkozás, fél kilométert is kellett bukdácsolni a mélységek és emelkedők miatt, majd amikor félig megfagyva visszatért, azt állította, a lovas nincs megfagyva, csak a ló, és hogy a férfi azt mondta neki, a neve Duncan ezredes, élnek rokonai Magyarországon, az élete egyik fele titok, a másik fele pedig bizonytalan, és talán nem is érdekes. Hittek is, meg nem is Hölz fogalmazónak, a férfi teli üveg likőrrel indult az ezredeshez, és üressel tért vissza. A fogalmazó azt állította, a likőr javát az ezredes itta meg.

Egy húzásra fél litert, igazán katonásan csattogott az ádámcsutkája!

Később szörnyű vihar támadt, újra elsötétült az ég, az orrukig se láttak. A házba menekültek, tüzeltek és ittak, egyik üres üveget gurították a másik után a sarokba, a gyerekek részegen csipcsipcsókáztak, egy fiatal lány sírva járta sorba a férfiakat, vegyék el az ártatlanságát, nem akar szűzen meghalni. Jó két hét alatt megitták az összes likőrt, és megmenekültek. Később hálálkodó levelet írtak Jozef Horn lipcsei patikusnak, de a gyógyszerész a levél érkezte előtt egy héttel halálozott el, magányosan és boldogtalanul költözött át az árnyékvilágra, a sírkövére csak egy üresen kongó mondatot engedett felvésetni:

"Semmi sem gyógyszer!"

A kíméletlen idő két hétig tartott, aztán egy hajnalban meleg szelek kergettek föléjük langyos felhőket, az egyik pillanatban még jégkorszaki tél volt, a másikban már a legdermedtebb odukba is belehelt a tavasz. Minden csöpögött, olvadt, vizes lett, boldogan csillogott a sáros föld. Az ágakra fagyott madarak úgy toccsantak alá, mint az érett gyümölcsök. A németek hiába meresztették a szemüket. A szomszédos dombon már nem állt ott a fagyott lovas. Nyilván kiengedett, morogta egyikük, s valószínűleg igaza lehetett, mert amikor átbotladoztak néhányan, a megolvadt dombtetőn világosan látszottak a tovaporoszkáló paták sárba vájt nyomai, illetve, hogy kétségük ne legyen a lovas kilétéről, s ne csak a hideg, a töméntelen gyógylikőr, illetve a lázas képzeletű berlini fogalmazó okozta víziónak fogják fel a dolgot, frissen gőzölgő lószart is találtak azon a helyen, ahol a lovas állt.

Nos hát ezen a szent helyen alapították meg Hearttownt, és azóta is mozdulatlan lovasokkal ünnepel a város minden tavasszal. A környék minden valamirevaló lovasa felsorakozik a Broadwayn, miközben fegyvereikkel durrogtatnak, s igyekeznek mozdulatlanok maradni. És ebből a városból tűnt el Black Júlia.

(folytatjuk)