Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehér Mihály

2008.12.30

Fehér Mihály

Várják a szeretet ünnepét   2006-12-23

A világbajnok fogathajtó gyõri Fehér Mihály két lánya is ezt a sportágat ûzi. A család meghitt hangulatban várja a szentestét.

Elsősorban személyes karácsonyi ajándékokkal igyekeznek kedveskedni egymásnak.

Karácsony előtti, az ünnephez illő meghitt nyugalom és családi béke fogadja a Kisalföld újságíróját és fotóriporterét Fehér Mihály világbajnok fogathajtó győri családi házában. A szomszédban található tanyán többek között kutya, macska, tyúk és természetesen négy ló jelzi: állatbarát otthonba érkeztünk. A töltés oldalán sétálva furcsának tűnik a nyugalom annak, aki a zajos, ajándékokra vadászó belvárosi tömegből érkezik. A sportág egykori klasszisa – aki 1989-ben a hazai rendezésű balatonfenyvesi világbajnokságon csapatban arany-, egyéniben pedig bronzérmet szerzett – hellyel, felesége, É va pedig üdítővel kínálja meg a vendégeket. Családi körben indul a beszélgetés, az asztal körül természetesen a lányok is helyet foglalnak. A legfiatalabb Li l l a , illetve a két idősebb lány, É va és Rózsa is érdeklődve hallgatja az édesapát. Utóbbi két lány már a nyomdokaiba lépett. Ők is fogathajtók.

„Nem volt ez mindig így, a lányok először kajakoztak Sztanity László edző irányításával – mondta Fehér Mihály. – Kisebb- nagyobb sikereket értek el hazai és nemzetközi szinten is. Az általános iskola után azonban befejezték ezt a sportágat és mivel aktív koromban sokat segítettek nekem segédhajtóként, kézenfekvő volt a választás. Megtanultak lovagolni is. Először gyakran leestek, de kitartóak voltak. Négy éve kezdtem el velük versenyekre járni, ma már első osztályú minősítéssel rendelkeznek. Mindketten a Pettkó-Szandtner Győri LK tagjai. A sportág nagyon eszközigényes, sok munkával is jár, de nem panaszkodhatom rájuk. Alaposan kiveszik a részüket a munkából."

A családban így az édesanyára, Évára jut a versenyek előkészítése, a csomagok összepakolása és persze az izgulás a minél jobb eredményért. Először csak a férjéért, manapság pedig a lányokért. A beszélgetésen szóba kerül a közelgő karácsony is. Hívő katolikusként bensőséges hangulatban élik át a szeretet ünnepét.

„Már nagyon várjuk a szentestét. Szeretnénk egymásnak örömet szerezni. Nálunk nem az ajándék értékén, hanem sokkal inkább a személyességen van a hangsúly. Ahogyan visszaemlékszem, a családban ez korábban sem volt másként."

Forrás: Kisalföld