Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brucs Borbála

2008.12.30

Burucs Borbála

Egy tehetséges és nagyon fiatal lovasnőt kérdeztem, aki az ez évi Ifjúsági Stílusbajnokság ezüstérmese lett.

Mikor és hogyan kezdtél el lovagolni?

Édesanyám lován, Bóján kezdtem 3 éves koromban lovagolni, akkor már 23 éves ló, mindig nyugodt, óvatos és figyelmes volt velem, ezért rá mertek bízni. Vele tanultam meg az alapokat.

Később versenyezni kezdtél…

9 évesen díjlovaglásban indultam először, ahol második helyezett lettem, Lempi nevű lovammal. A díjugratást Kovács Szilveszter irányítása alatt kezdtem el, a náluk született Renaissance- szal, akihez sok kezdő lovas első helyezésem kötődik. 10 évesen indultunk első versenyemen 2002-ben. Majd Stróbl Dorottyának segítettem, így néha felülhettem a számos hazai és nemzetközi versenyen eredményesen szerepelt Hospodárra. Miután Hospi befejezte nagypályás „munkásságát", én kaptam meg. Nagyon szeretem őt, egy igazi családi ló, nagyon társaságkedvelő. Hozzá fűződnek nagyobb eredményeim, mint számos ifjúsági versenyszámban első helyezés, valamint 2004-ben Korosztályos OB Gyermek kategóriában aranyérmesek lettünk, majd 2005- ben megnyertük a Korosztályos OB Serdülő B kategóriáját, ahol már Stelczer Viktor volt az edzőm. 2005- ben Általános Iskolás OB bronzérem.

2006- ban pedig a még 20 évesen is kitűnő egészségnek örvendő Le Cou Cou- val is indulhattam a három országos bajnokságot. Ez a magánmén négy éve állomásozik Magyarországon, kint hatalmas érdeklődés övezte, ezt a kitűnő pedigréjű és nagyon eredményes lovat. Kanics Ákos úr vette bérbe a magyar tenyésztők számára. Fedeztetési időszakot mindig a Tattersallban töltötte, és mivel ott nincs lehetőség karámozásra, mozgatás céljából elkezdték lovagolni. Feltűnt, hogy korát meghazudtoló formában van, így jutott eszünkbe, hogy talán megengednék a vele való részvételemet az Ifi Ob-n. Rövid egyeztetés után pozitív döntés született, így elkezdtük újra versenyformába hozni a mént. Nem volt egyszerű ilyen rövid idő alatt összeszokni és felkészülni a versenyre, melynek két állomása a Tanintézetek Országos Bajnoksága és a Korosztályos Országos Bajnokság volt, mely utóbbin aranyérmesek lettünk Serdülő B kategóriában. Az Ifjúsági OB már nagyobb feladat volt, mivel még nem lovagoltam ilyen nehézségű és magasságú pályán. Ilyen kevés közös verseny után, legjobb tudásom szerint próbáltam lovagolni, ezt a kivételes képességű, de számomra nem egyszerű lovaglású lovat. Remélem, hogy sikerül felhívni a figyelmet Le Cou Cou- ra, mint tenyészménre és akkor talán még maradhatna egy rövid ideig.

Kik segítik a munkád?

Jelenleg Stelczer Viktor az edzőm.

Iskola mellett hogyan tudsz edzeni?

Nyáron 6 lovat lovagoltam, télen pedig összedolgozunk a családban. Mindenki lovagol, anyu, apa és az öcsém, Burucs Barna, idén kezdett kezdő lovas számokban versenyezni.

Megsérültél most az Ifi OB-n. Hogyan alakítja ez a további terveidet?

Zúzódott a kezem és eltörött a gyűrűsujjam. Szerettem volna indulni még a Pest megyei döntőn, amire így már nem sok esély van. Szeretnék a későbbiekben fejlődni és minél jobban szerepelni országos versenyeken.

Köszönöm szépen a beszélgetést és mielőbbi felépülést kívánok!

Riportot készítette: Kovács Fruzsina

Fotók: Gál Ildikó